Hírek
2024. Varázslatos Földön járunk
Mesék a természetről
Illusztrált mesék az év állatairól, növényeiről címmel írt ki komplex meseíró pályázatot a Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola a tankerületben működő intézmények 4. osztályos tanulóinak. A felhívásra 11 iskolából 41 pályamű érkezett, az eredményhirdetést pénteken tartották az Inkey kastélyban.
Mint azt Pápa Henriett, a Nagyrécsei-iskola igazgatója felidézte: idén immár második alkalommal írták ki a meseíró pályázatot, melynek legfontosabb célja a környezetvédelem népszerűsítése
Az eredményhirdetésen részt vett Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője is, aki úgy fogalmazott: egyre inkább olyan életet élünk, ahol már a falusi gyerekeknek is meg kell mutatni a természetet, az őshonos növényeket, állatokat.
- Az ilyen versenyek ezért is fontosak, hiszen a gyerekek képet kaphatnak arról az óriási természeti kincsről, amit mi zöld Zalának nevezünk, s melynek értékeit egyre többen felfedezik országszerte - mondta a képviselő.
A beküldött és gazdagon illusztrált mesékből egy online mesekönyvet is összeállított az intézmény, melyet minden, a pályázatban érdekelt iskolának elküldenek.
A zsűri döntésének értelmében különdíjat kapott Polai Péter (Rozgonyi-iskola) és Németh Mária (Nagyrécsei-iskola), harmadik helyezést ért el Dolezyár Levente (Zalaszentbalázsi-iskola), Maciaszczyk Laura (Zalakarosi-iskola), Vidovics Alíz (Zalaszentbalázsi-iskola), második helyezett lett László Dóra (Palini-iskola), Balázs Kata (Letenyei-iskola), Mészáros Markó Marcell (Rozgonyi-iskola), míg első díjat érdemelt ki Móritz Adrienn (Bolyai-iskola), Fülöp Fanni (Zalakarosi-iskola) és Kolonics Szofia (Rozgonyi-iskola). A diákok a Balaton-felvidéki Nemzeti Park által felajánlott ajándékcsomagokat, illetve családi belépőket kaptak a látogatóközpontba.
(Fotó: Gergely Szilárd)
Készülve a Föld napjára
A Föld napjára készülve a Nagyrécsei Körzeti Általános Iskolában 2024. április 18-án előadássorozatra került sor a Pannon Egyetem Nagykanizsa - Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ oktatójával, Mezőfi Nórával.
Először az alsó tagozatosoknak volt interaktív, játékos program azzal a
céllal, hogy a gyerekek megismerjék a hulladékok típusait, azok kezelésének
módját. A foglalkozás során megtanulták, hogyan kell szelektíven hulladékot
gyűjteni, és az újrahasznosítás folyamatát. A foglalkozás célja volt, hogy
a gyerekek felismerjék, hogy a hulladék nem szemét, valamint, hogy
kialakítsa és erősítse a gyerekekben hulladékcsökkentési attitűdöt.
A felső tagozatosok egy szinttel komolyabb formában ismerkedtek meg a
fenntarthatóság és a körforgásos gazdaság fogalmával. A tanóra célja volt,
hogy a tanulók értékes és érdekes ismereteket szerezzenek a körforgásos
gazdaság gyakorlati megvalósításához. Szó esett számos inspiráló jó
gyakorlatról és arról, hogyan lehet saját életünkben, nagyszüleink mintájára
körforgásos szemléletre törekedni.
A gyerekek aktívan, érdeklődve és lelkesen vettek részt a foglalkozáson, a
játékos, élményalapú tanulás fokozta a megértést és a kreatív gondolkodást.
https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2024/04/a-korforgasos-szemleletrol-a-gyerekeknek-nagyrecsen