Tájékoztatás a digitális tanulás formáiról

Tisztelt Szülők!

Mivel a tantermen kívüli digitális munkarend lépett életbe, vagyis hétköznapokon továbbra is tanulni kell a gyerekeknek, de nem az iskolában, hanem otthon, más időbeosztással és módszerekkel, ezért a következő tudnivalókat szeretném megosztani Önökkel.

Iskolánk hivatalos felülete, amelyen az oktatás folyik, továbbra is a Kréta rendszer lesz. Itt a tanuló oktatási azonosítójával és születési dátumával tudnak belépni, illetve az Önök által átvett gondviselői azonosítóval. Ez a felületen kerülnek kiküldésre a megoldandó feladatok és az elsajátítandó ismeretek.

Emellett minden osztályfőnök létrehozott egy zárt osztálycsoportot a facebook-on, messenger-en, ahol szülők, tanulók és az osztályban tanító kollégák is bejelentkeztek. Az első két hetet kérem Önöktől, hogy türelmi időnek tekintsék, hiszen nagyon sok olyan tanuló van, akinek nincs meg a megfelelő eszköze, ismerete ezen felületek kezelésére, illetve kollégáimnak is ismerkednie kell, az új oktatási módszerekkel.

A gyerekeknek az órarend szerint került kiküldésre megoldandó feladat már a tegnapi naptól és két hét múlva már a digitális oktatás több formája is meg fog jelenni, elsősorban a felső tagozatos tanulók körében, mivel ők már informatikában és az önálló tanulásban is képzettebbek.

Alsó tagozatban részletesebb magyarázatokkal, hangüzenetekkel fogjuk megkönnyíteni az új anyag megértését, de több szerep jut a szülőnek is, melyhez kérjük támogatásukat, hiszen a mostani viszonyok között a szülői felelősség fokozottabban előkerül az oktatás kapcsán.

Kérem Önöket, hogy figyeljenek a gyermekükre, hogy haladjon a tananyaggal, ne maradjon le, és elkészítse a számára kiküldött feladatokat. Segítsenek minket abban, hogy a megoldott feladatlapok digitális formában visszakerüljenek hozzánk (fotózva, szkennelve…stb.), ahogy a tanár kéri.

Internet hozzáférést a mobilszolgáltatók biztosítanak korlátozott mennyiségben erre a célra, ezért érdemes érdeklődni náluk.

A hivatalos tudnivalókat továbbra is az intézmény honlapján és a Kréta rendszer faliújságon keresztül fogom jelezni Önöknek.

A továbbiakban feltöltésre kerül a rendőrség által kiadott tájékoztató, az iskolapszichológus és a logopédus elérhetősége.

Az iskolában ügyeletet tartok munkaidőben, ha szükséges telefonon megkereshetnek.

Mindenkinek jó egészséget kívánok, vigyázzanak magukra és gyermekeikre!

 

Tisztelettel:

 

Horváth János

igazgató

Pályázatok

Madárbarát iskola
Okosan a pénzzel
Erzsébet táborok
Aktív iskola
ESZA Csodaszarvas
Határtalanul
Határtalanul
Digitális témahét 2016
Szeptember 26. Szív Világnapja
Magyar Falu Program